Emily Ratajkowski x Roberto Cavalli2016.06.21. 13:19, Fanni
Emily Ratajkowski is ellátogatott még június 14-én, kedd este a Max Mara rendezvényére, amit Natalie Dormer tiszteletére rendeztek meg a los angelesi Chateau Marmontban.
A 24 éves színésznő egy igazán feltűnő és egyben szexi szettet választott a koktélpartira, ahol minden szem rá szegeződött valószínűleg. Emily egy kanárisárga-arany, kétrészes Roberto Cavalli bársony nadrágkosztümöt viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált, rövid blézerből és egy bő szárú nadrágból állt össze. A fiatal színésznő és modell mostani megjelenése nem igazán nyerte el a tetszésemet ami a színnek és az anyaghasználatnak köszönhető. Egyszerűen túl sok ez így nekem, pedig akár jó is lehetett, de engem inkább egy cirkuszos jelmezre emlékeztet az egész sajnos. De az anyag mellett mégis el tudok nézni, mivel a legnagyobb baj tényleg a színnel van most, ami túlságosan is feltűnő és lehangoló egyben. Valamint a nadrág hosszán is igazítani kellett volna egy picit mivel túlságosan is hosszú. Egyébként egy kacér és játékos összeállítást láthattunk Emily-től, az alakja megfelelően ki lett emelve, bár túl sok fantáziát nem hagyott az emberek számára most sem ezzel az outfit-tel. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkúval és Shay ékszerekkel egészítette ki.
Emily haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lazább hullámokba besütve viselt. A sminkje most nagyon egyszerű és letisztult lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
Natalie Dormer x Max Mara2016.06.19. 23:44, Fanni
Natalie Dormer egy nappal később, június 15-én, szerda este már a Women in Film 2016-os Lucy Awards-ra volt hivatalos, ahol megkapta a jól megérdemelt "Best Newcomer" díját, a los angelesi Beverly Hilton Hotelben.
A 'Game of Thrones' 34 éves színésznője ezúttal is nagyon elegáns és nőies volt, ismét remekül nézett ki. Natalie most egy csontszínű, egyenes szabású Max Mara estélyit viselt, aminek a felsőrésze arany színű volt, a szoknyarészt pedig hátul magasan felsliccelték. A ruhával kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, mivel a szabása és a szoknya színe nagyon tetszik, viszont az arany színű felsőrésszel nem igazán vagyok kibékülve, amiért fehér részek is kerültek bele, amitől nekem az egész nagyon olcsónak tűnik sajnos. Kár, hogy nem tiszta arany volt az egész, úgy nagyon tetszett volna az összhatás. Az alakja nagyon jól ki lett emelve a színésznőnek, főleg a dereka, ami a crop top szerű felsőrésznek köszönhető, ami egy picikét bővebb, így azt az érzést kelti bennünk, hogy a dereka sokkal vékonyabb és kecsesebb. Natalie a megjelenését a már viselt Sophia Webster magassarkú szandáljával és arany Anita Ko ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Natalie haja most leengedve maradt, amit egy kicsit bánok, mert ez mellé az egyszerű és letisztult ruha mellé egyáltalán nem illik ez a nehéz, nagy fürtökből álló hullámos haj, egyszerűen túl sok. Egy laza konty nyerőbb választás lett volna. A sminkje viszont megint csak nagyon tetszett, a szemei megint szépen ki lettek hangsúlyozva, amit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emeltek ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
Natalie Dormer x Max Mara2016.06.19. 23:27, Fanni
Natalie Dormer is ott volt természetesen a Max Mara Face of the Future koktélpartiján, hiszen az ő tiszteletére rendezték meg az eseményt június 14-én, kedd este a los angelesi Chateau Marmontban.
A 'Game of Thrones' 34 éves színésznője egy letisztult és egyben elegáns szettben jelent meg a rendezvényen, ahol gyönyörű volt. Natalie egy fehér és elefántcsontszínű, mélyen dekoltált, nagy masnival díszített, bő szárú Max Mara jumpsuit-ot viselt, aminek a felső része szaténból készült. Mindig szeretem ha kombinálják a különböző anyagokat, főleg akkor ha teljesen más árnyalatúak, vagy más a mintájuk. Ebben az esetben az árnyalat ugyanaz volt, minta pedig egyáltalán nem volt a ruhán, mégis nagyon tetszett az egész és a színésznőn is remekül mutatott a ruhadarab. Bár az alakja nem lett kiemelve, hiszen a felső- és az alsó része is egészen bőre sikeredett, de a kacérság így is megvolt benne, hála a mély kivágásnak köszönhetően, amitől fiatalosabb is lett az egész megjelenése Natalie-nek. Egyedül abba tudok belekötni, hogy a ruha több helyen is összegyűrődött, erre legközelebb egy kicsit figyelniük kellene a stylist-jával együtt. Az összeállítást egy pár bézs színű Sophia Webster magassarkúval és barna, azonos márkájú clutch-csal, illetve Anita Ko ékszerekkel tette teljessé.
Natalie haját egy oldalt elválasztott, laza és kicsit rendezetlen copfba fogták össze, elől pedig szabadon hagytak egy nagyobb tincset, amit a fül mögé tűrve viselt. A sminkjét imádtam, ami nagyon szépen kihangsúlyozta a gyönyörű tengerkék szemeit, amit szürke és ezüst szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emeltek ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy világosbarna rúzs került.
Serayah x Cushine et Ochs2016.06.19. 23:02, Fanni
Serayah június 14-én, kedd este megjelent a Max Mara Women in Film "Face of the Future" rendezvényén, amit Natalie Dormer számára rendeztek meg a los angelesi Chatea Marmontban.
Az 'Empire' 21 éves színésznője és énekesnője egy modern és fiatalos összeállításban pózolt a fotósok előtt, ahol remekül nézett ki és igazán csinos volt. Serayah egy fehér, kétrészes Cushnie et Ochs szettet viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy ejtett vállú, egyszerű crop topból és egy bő szárú, magas derekú kosztümnadrágból állt össze. A színválasztás fantasztikus volt, istenien mutatott a színésznő sötétebb bőrszínén, illetve a szabással sem volt gond, az alakja megfelelő mennyiségű figyelmet kapott, egyszerre volt kacér, de mégis elegáns a nadrág stílusa miatt. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkú szandállal, pezsgőszínű, szintén Jimmy Choo clutch-csal és Anne Sisterin ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Serayah haját egy egyszerű, szoros copfba fogták össze, ami jól passzolt az összeállításhoz, de én egy lazább kontyban szívesebben láttam volna most. A sminkje friss és üde lett, semmi feltűnő színt nem használtak fel; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy rózsaszín, matt rúzs került.
Jodie Foster x Max Mara2016.05.14. 14:09, Fanni
Jodie Foster, a 'Money Monster' rendezője is megjelent május 12-én, csütörtökön a film photocall-ján, a Cannes-i Filmfesztivál második napján.
Az 53 éves színésznő és rendező egy letisztult, csinos és nőies szettben lépett a fotósok hada elé, ahol csodásan nézett ki. Jodie egy fehér, alakkiemelő Max Mara midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznő fantasztikusan nézett ki, a fehér szín kiváló választás volt a tengerparti fotózásra, de természetesen neki is jól állt a fehér szín, illetve a ruha szabása sem lehetett volna ennél jobb, ami mesésen kiemelte a formás alakját, és vékony derekat varázsolt neki. A megjelenését egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkú szandállal és Cartier ékszerekkel egészítette ki. Az egyszerű összeállítása remek választás volt a délutáni fotózásra.
Jodie haja leengedve maradt, amit középen elválasztva a természetes, egyenes formájában viselt. A sminkje is természetes, alig látható lett, csak egy kis szempillaspirállal emelték ki a szemeit, az arcára pirosítót vittek fel, az ajakira pedig egy rózsaszín rúzst vittek fel.
|